Kónya István (szül. Nagykanizsa) lantművész a szombathelyi Tanárképző Főiskolán kapott történelem-ének tanári diplomát 1985-ben, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán folytatott gitártanulmányokat Tokos Zoltánnál. 1989-1994 között a Hágai Királyi Konzervatórium barokk tanszakán tanult Toyohiko Satoh-nál reneszánsz- és barokklanton, valamint arciliuton és chitarronén. Kamarazenei diplomáját 1996-ban ugyanitt szerezte. Az első magyar lantművész, aki lantdiplomával rendelkezik. Közben mesterkurzusokon vett részt Nigel North-nál és Stephen Stubbs-nál.

1993 óta rendszeresen tanít lantot hazai régi zene kurzusokon. 1996-1998 között a Szombathelyi Régi Zene Nyári Akadémia, a Savaria Régi Zene Műhely (2005-2013), majd a Győri Nemzetközi Lant- és Gitárfesztivál lanttanára és egyben művészeti vezetője (2006-2008). 2010 óta a Csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetem lant- és gitártanára.

2000-ben több önálló sorozatot indított Budapesten a lant szóló- és kamararepertoárjából; így a Kiscelli Múzeumban, a Duna Palotában, a Piccolo Színházban és a Budai Vár Gótikus Termében. “Budavári Lantestek” című sorozatában a barokk és a reneszánsz kor magyar, olasz, angol, francia, német, osztrák és kelet-európai szóló-és kamaradarabjaival, a kor hazai közönség által ismeretlen gyöngyszemeivel vendégelte meg közönségét több mint félszáz alakalommal.

Szinte minden hazai nagyvárosban adott önálló vagy kamaraestet. Vendégművészei többek között Ábrahám Márta, Bali János, Timothy Bentch, Bodrogi Éva, Bognár Szilvia, Csereklyei Andrea, Kobzos Kiss Tamás, Krommer Lúcia, Paulik László, Sebő Ferenc, Spányi Miklós, Szakács Ildikó, Szászvárosi Sándor és Zádori Mária. Zenés-irodalmi műsorain olyan színművészekkel dolgozott együtt, mint Bács Ferenc, Juhász Róza, Kubik Anna és Oberfrank Pál.

Több kamaraegyüttes tagja, így a zágrábi Ensemble Responsorium szólista előadója (2006-), 2014-től az Ábrahám Consort (Ábrahám Márta vez.) gyakori vendégművésze és 2015-től az Ensemble Sospiri alapító tagja.

A budapesti és a vidéki tavaszi, nyári és őszi fesztiválok gyakori szereplője. A barokk kor jelentős opera-, oratórium-, és zenekari előadásain 1994 óta rendszeresen közreműködője hazai zenekaroknak, úgy, mint Concerto Armonico, Capella Savaria, Orfeo Zenekar, Budapesti Kamaraopera, Magyar Rádiózenekar, Budapesti Fesztiválzenekar. Olyan karmesterekkel ill. koncertmesterekkel dolgozott, mint Vásáry Tamás Fischer Iván, Fischer Ádám, Vashegyi György, Hollerung Gábor, Németh Pál, Szűts Péter, Ábrahám Márta, Spányi Miklós és Kalló Zsolt.

Szólófellépései mellett külföldi vendégszereplései az alábbi együttesekkel, zenekarokkal operák, oratóriumok és zenekari művek előadásaiban a következők voltak: Capella Leopoldina Graz és az Armonico Tributo Austria (Bécs, Graz); Utrecht’s Barokk (Amsterdam, Utrecht); Hrvatski Barokni Ansambl (Zagreb), Ensemble Gloriant (Bremen, Leiden, Rotterdam), Orchestra Sweelinck (Amsterdam), Koninklijk Conservatorium Orchestra (Hága), Collegium Musicum Fluminense (Rijeka). Olyan külföldi karmesterekkel és koncertmesterekkel dolgozott, mint Philipp Picket, Chatherine Mackintosh, Kenneth Montgomery és Lorentz Duftschmidt.

2002-ben nagysikerű kamarakoncertet adott Paulik Lászlóval (barokk hegedű) a Rádió Márványtermében, amelyet a Bartók Rádió egyenesben közvetített. 2002-ben két alkalommal hívták meg nemzetközi turisztikai kiállításra, hogy a magyar reneszánsz kori lantzenét bemutassa (Oslo, Zürich). 2004-ben a Balassi Emlékév alkalmából több külföldi nagyvárosban mutatta be Balassi műsorait (Berlin, Stuttgart, Prága, Szófia, Tallin, Zólyom). 2003-ban Timothy Bentch tenoristával kéthetes turnéra utazott az Egyesült Államokba, ahol 13 koncertet adtak. 2004-ben a Tallini Barokk Fesztiválon és Szófiában játszott szólókoncerteket. 2006-ban kamaraműsoraival vendégszerepelt a lengyel Tarnow-i Fesztiválon és az Isztriai Nemzetközi Orgonafesztiválon Pulában. 2006 tavaszán exkluzív spanyol reneszánsz és barokk kamaraműsort készített a Szépművészeti Múzeum spanyol kiállításához. 2008-ban a MÜPA üvegtermében tartott egy reneszánszlant szólókoncertet. 2009-ben a Dubrovniki Régi Zene Fesztiválon Ingrid Haller horvát szopránnal adott estet.

2005-ben a Budapesti Kamaraoperával Monteverdi: Poppea és Vivaldi: Il Tigrane c. barokk operáit mutatták be a Londoni St. James’ Piccadilly-n. 2014-ben Vivaldi versenyműveinek előadásában közreműködött a budapesti Zeneakadémián a Concerto Armonicoval (vez.: Ábrahám Márta és Spányi Miklós).

Számos rádió, televízió műsor és hanglemezfelvétel közreműködője. Két szólóalbuma jelent meg; a „Három évszázad lantmuzsikája” (2000) című lemeze reneszánsz és barokk lantművek válogatásán keresztül áttekintést ad a hangszer európai történetéről, összefoglaló kísérő tanulmánnyal. „Silvius Leopold Weiss: Barokk Lantszvitek” (2002) című CD-jén a lanttörténet legnagyobb szabású játékos-komponistája életművéből szólaltat meg 3 szvitet. Ez a felvétel elsőként mutatja be mind a barokklantot, mind Weiss-et a hazai közönségnek egy a barokk lantokról szóló történeti ismertetővel.

„Rutafának sok szép ága” (2008) című lemezén Bognár Szilvia népdalénekessel magyar reneszánsz-kori dalok, történeti és vallásos énekek, népdalok és virágénekekből hallható egy gazdag válogatás.

2014-ben jelent meg három lantkönyve: A lant vándorútja Európában, Reneszánszlant metodika, Reneszánszlant antológia, melyekért elnyerte a Magyar Régizenei Társaság elismerő oklevelét is.

2015 novemberében a Duna Televízió portréműsort készített róla.